Tisztelt ügyfeleink, társaságunk az EURÓPÁBAN és Szlovákiában is terjedő koronavírus miatt belső intézkedéseket vezetett be az ügyfelekre vonatkozóan.

1) A gépjárművezetők a kirakodás és berakodás során nem léphetnek be a társaság helyiségeibe, meg kell várniuk a ki- és berakodást intéző munkatárs utasításait.
2) A berakodást és kirakodást az EUROPUR cég munkatársa biztosítja.
3) Be kell tartani a min. 1 m biztonsági távolságot.
4) Kötelező a maszkviselés, a kézfertőtlenítés és a védőkesztyű viselése.
5) A gépjárművezetőknek rendelkezniük kell az áruszállítást igazoló okmánnyal (CMR, rendelés, esetleg szállítólevél)

Kérjük a gépjárművezetőket és az árut beszállító vagy elszállító más személyeket, hogy ezen utasításokat tartsák be, azok visszavonásáig!
Társaságunk az eredeti ütemterv szerint minden munkanapon továbbra is nyitva tart.
A rendelések átvétele és kiadása kivétel nélkül kizárólag a megadott időpontban, 7:00 és 15:30 óra között lehetséges!

TÁJÉKOZTATÁS a csehországi ügyfelek számára!

A Cseh Köztársasággal közös határátkelőhelyek a nemzetközi szállítás, ill. a futárcégek, továbbá a 3,5 tonnánál kisebb és 3,5 tonnánál nagyobb szállítmányokat fuvarozó kisebb és nagyobb cégek számára nyitva maradnak. Ahhoz, hogy a berakodás/kirakodás helyszínéhez engedjék őket, a szállított árut illetően feltétlenül rendelkezniük kell a CMR-rel és minden egyéb kísérő dokumentummal. Morvaországi ügyfeleinknek a nagyobb határátkelők, mint például Starý Hrozenkov igénybevételét ajánljuk.

Az áruszállításra szolgáló határátkelőhelyek az alábbiak érdekében tartanak nyitva:

1) Áruforgalom (szállító társaságok)
2) Futárcégek
3) Céges szállítmányok

Jelenleg bármilyen korlátozás vagy várakozás nélkül használható a Strání településnél található kisebb határátkelő is (7,5 tonnáig). Ezen információkat az ügyfeleinktől kaptuk!

mapa prechod A Strání határátkelő megjelenítése a térképen


Bármilyen kérdés esetén forduljon hozzánk bizalommal telefonon vagy e-mailben:

tel cislo +421 915 64 84 80
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Üdvözlettel
az Önök EUROPUR csapata

koronavirus opatrenia